Az Olimpiq Stem X Cell szedésével szerzett tapasztalataink Bizonyított tény, hogy a korral előrehaladvaa keringésben lévő őssejtek száma jelentősen csökken. A csökkenő őssejt szám viszont már nem tud megfelelő regenerációt eredményezni, melynek köszönhetően az öregedéssel együtta szervek működése, funkciója csökken. Másrészt viszont azt is kimutatták, hogy kortól függetlenül minél több az őssejt a szervezetben, annál jobb az egészségi állapot.
Ezeket figyelembe véve elmondhatjuk, hogy a vérünkben mérhető őssejt szint a legjobb jelzője a szervezet egészségének. Jobb, mint a koleszterin szint, a vérnyomás, a diabétesz, stb. Minél több az őssejt a szervezetben, annál jobb az egészségi állapot. Ezt a felisemrést szemelőtt tartva , jött létre a saját őssejtszám növelését eredményező Olimpiq Stem X Cell. Kihangsúlyoznám, hogy nem gyógyító szándékkal lett kifejlesztve!!
Dr. Tóth Géza Belgyógyász: Mivel a csontvelői és szöveti felnőtt őssejtek alkotják a szervezet természetes „megújulási” szisztémáját, a szervezet általános regenerációjának segítése, az öregedési folyamatok kiegyensúlyozása, esetleg csökkentése volt a cél. Ezért elsősorban idősebb, nagyobb betegségtől mentes öregedő emberek volt a célpopuláció. De mivel mindenki hozzájuthat, így különböző betegségekben szenvedő embe-rek is szedik, reménykedve az őssejtekben rejlő határtalan lehetőségekben. Ezen terméket fogyasztók telefonos beszámolói alapján vonhatunk le következteté-seket, hogy milyen betegségcsoportban milyen hatásokat tapasztalnak, tapasztalhatnak a betegek.
Mivel emberkísérletek nem állnak rendelkezésünkre, így nem tudjuk, nem is tudhatjuk, hogy a megnövekedett perifériás őssejtszám milyen betegségekben milyen hatást vált ki. Hogy milyen betegségekben hogyan hathat esetleg az őssejtfokozás, csak a betegek visszajelzésére tudunk hagyatkozni, illetve arra, hogy nagyjából ismerjük az őssejtek viselkedését, az emberi szervezetben elfoglalt helyét, a regenerációban, a szervmegújúlásban játszott szerepét. A következőkben megemlítünk néhány kórállapotot, betegséget, melyekben a saját őssejt fokozás jótékony hatású lehet.
Sclerosis multiplex:
A legtöbb hívás és a legtöbb kedvező tapasztalat ezen betegek köréből kerül ki. A sclerosis multiplex egy autoim mun betegség, mely során az immunrendszer megtámadja és lebontja az idegnyúlvány myelin borítását. Ez egy fokozatosan rosszabbodó, néha hirtelen kiala- kuló shubokban jelentkező, a végén mozgáskorlátozottsághoz vezető betegség.Mivel ez egy autoimmun folyamat következménye, az őssejtfokozással nem számíthatunk teljes gyógyulásra, csak a betegség lefolyása, romlása, a beteg tünetei javulhatnak.
Tehát nem oki terápia!!
Amit az immunrendszer elpusztít, az a megnövekedett őssejt számnak köszönhetően újra felépülhet, majd az immunrendszer újra lebontja, majd újra felépül….és így tovább. Több beteg izom merevsége jelentősen oldódott, finom mozgá saik javultak, izomfájdalmaik, izommerevségük csökkentek, mozgáskoordinációjuk javult. Volt aki csak kerekesszékben ült, de 3 hónap után járókerettel jár. Fiatal hölgy kerekesszékből kikelve a párja mögött ülve MOTOROZIK! A sclerosisos betegek közel fele arról számol be, hogy 1-2 hét szedés után átmenetileg romlanak a tünetek. ( izommerevség fokozódik, lábuk „letapad”, járásuk nehezebb, bizonytalanabb ). Ez 1-2 hét után elmúlik, majd fokozatos javulás indul meg. Neurológusok elmondása szerint minden sclerosis multiplex kezelésében használt gyógyszer elkezdésekor ugyanilyen jelenséget tapasztalnak. Akkor az Olimpiq szedésekor tapasztalt jelenség azt jelenti, hogy a sclerosis multiplex javításában az őssejtfokozás…..??????
Agyvérzéssel, oxigénhiánnyal született gyerekek:
A betegség következtében mind az agyi sejtek száma, mind a köztük lévő kapcsolatok is sérülnek. Ennek köszönhetően nem csak mozgásfejlődésben , de mentálisan is lemaradnak kortársaiktól. Számos gyermek mozgásfejlődése, mozgáskoordinációja javult. Volt aki csak feküdt, most 20-30x is meg fordul. Van aki már tudja emelni a fejét, megtartja törzsét, van aki már egyedül képes ülni. Több gyermek szondatáplálását meg lehetett szün tetni! Sírásos rohamok, dühkitörések jelentősen ritkultak. Van olyan gyerek aki éveken keresztül csak néhány szót mondott, most már egy két szóból álló mondatot is mond. Ezen betegségben tapasztalt jótékony hatás azt veti fel, hogy nemcsak új agysejtek, hanem az agysejtek közti kapcsolatok is növekedhetnek.
Parkinson kór, Dementia:
Az agysejtek pusztulása, a köztük lévő kapcsolat romlása, hírvivő anyagok csökkent termelődése eredményezi ezen kórállapotokat. Az Olimpiq Stem X Cell szedésekor sok beteg szellemi képessége javult, egyre többet lehet velük beszélgetni, feledékenységük csökkent. Néhány beteg zavartságai csökkentek, térben és időben orientáltakká váltak. Sok betegnek a járása javult, remegésük csökkent. Ilyen betegségben szenvedők esetén nagyon nagy eredmény, hogy le tudja írni a nevét, egyedül képes borotválkozni. Csoszogó járásuk javul, volt aki járókeret helyett 1 bottal képes már járni.
Stroke (agyvérzés, agytrombózis,agyembólia):
Az elpusztult agyterület funkcióját a szomszédos agyi területnek kell átvennie. Ebben mind az agysejtek számának a növekedése, mind a köztük lévő asszociációk fokozódása szerepet játszik. Természetesen a javulás esélye függ az elhalt agyterület nagyságától és helyzetétől. Minél frissebb a történés annál kedvezőbb a javulás! Tartós Olimpiq szedését követően 5 hónapja ágyban fekvő beteg súlyos féloldali bénulása jelentősen javult, 1 hónap múlva járókerettel közlekedett. Más beteg beszédképtelensége oldódott, összefüggően beszél. Számos beteg önellátóvá vált. Természetesen ezekben az esetekben is, mint minden egyéb kórállapot esetén is, a szokásos gyógyszeres és kiegészítő terápiák mellett alkalmazták az Olimpiq Stem X Cell-t.
Májbetegségek:
Májsejt sérüléssel járó kórképek gyakorlatilag mindegyikénél számoltak be javulásról, attól függetlenül, hogy mi okozta a máj lézióját. Ez lehet autoimmun hepatitis, alkohol, vegyszer, toxikus anyag okozta májgyulladás, cirrhosis, vírusos hepatitis, stb. A máj az egyik legjobban regenerálódó szerv, melyben mind a májsejtek, mind a szöveti és perifériás őssejtek is szerepet játszanak. Nem meglepő tehát, hogy a saját őssejt szám emelésével a máj regenerációja jelentősen javulhat. Májbetegségek esetén nemcsak a beteg általános állapotán lehet lemérni a javulást, de számszerűleg is nyomonkövethető. Májbetegségek esetén ugyanis lehetőség van laboratóriumi vizsgálatokkal a máj állapotát feltérképezni. Sok esetben amájfunkciós laborértékek normali-zálódtak.Két májelégtelenségben szenvedő beteg 1 hét alatt magához tért. Ezek mindenféleképen látványos eredménynek számítanak.
Cukorbetegség: A saját őssejt fokozása révén igazán az úgynevezett I. tipusú, inzulinfüggő cuorbetegség mutat kedvező tendenciát. Az időskori II. tipusú diabetes mellitus esetén inkább a szövődmények (érelme- szesedés, ennek következtében kialakuló szervkárosodások, lábszárfekélyek, ....stb.) csökkenté sében lehet javulást észlelni. A fiatalkori, I. tipusú cukorbeteg-ségben az inzulint termelő béta sejtek ellen irányuló autoimmun folyamat áll a háttérben. Hasonló mechanizmus útján javulhat, úgy mint a sclerosis multiplexnél is feltételezzük. Vagyis ami béta sejtet az immunrendszer elpusztított, azt a sejtregeneráció során az őssejtek segítségével újra felépíti szevezetünk. Itt még inkább érvényesül az a megfigyelés, hogy minél kevesebb ideje áll fenn a betegség, és minél fiatalabb az illető, annál kedvezőbbek a tapasztalatok. Volt olyan 9 éves kislány akinél már 6 hónappal el lehetett tolni az inzulin elkezdését. 1 beteg kisfiúnál a minimális inzulint el lehetett, sőt el kellett hagyni a feltehetően újonan képződött béta sejtek által termelt izulin okozta vércukor csökkenés miatt. Általában azonban az inzulin igény csökkenésére lehet számítani.
Felhívnám a figyelmet, hogy I. tipusú cukorbetegség esetén a beteg diabetológusa mindig informálva legyen!
Veleszületettizomsorvadás (progressziv izomdystrophiák): Legrégebben ismert öröklődő, genetikai elváltozás következtében kialakuló izombetegség. A leggya koribb myopathia. Meglepődéssel tapasztaltuk, hogy ilyen betegségben is az Olimpiq Stem X Cell szedése kedvező változásokat eredményezett, annak ellenére, hogy a genetikai hiba minden sejtben, így az őssejtekben is jelen van. Eddig úgy gondoltuk, hogy ilyen esetben nem járhat eredménnyel a saját őssejt fokozás, de ezen betegség esetén a tapasztala tok mást tükröznek.
A veleszületett izomsorvadásnál a hiba az izomrostok anyagcseréjé-ben van, amely klinikailag romló működészavart okoz és az izomsejtek morfológiai átépüléséhez, majd az izomrostok pusztulásához vezet. A betegség klinikai megjelenése kis
gyermekkortól 30 éves korig terjedhet. Igaz, hogy a genetikai hiba már megszületéskor megtalálható, de az anyagcsere romlása és így az izom elváltozása csak időben később jelenik meg. Talán ezzel magyaráz-ható az Olimpiq kedvező hatása. Az őssejtek segítségével megszületett új izomsejtek gyakorlatilag még működőképesek, ezeknek az elfaju- lása csak később fog bekövetkezni. Néhányan már fel tudnak állni, többen segítség nélkül állni képesek. 2 esetben mérhető módon az izomerő is növekedett. Korábban fésülködni, öltözni nem tudott a beteg, most négy havi szedés után egyedül végzi ezeket a dolgokat.
Reflux betegség:
Gyomorsav visszajut a nyelőcsőbe, azt felmarva nyálkahártya gyulladást, fekélyt eredményez. Reflux, azaz visszafolyás akkor következik be, ha a nyelőcső-gyomor határán lévő izomgyűrű meggyengült állapota miatt az alulról ránehezedő hasűri nyomás hatására kinyílik, és fölfelé engedi a savanyú gyomortartalmat. A szokásos gyógyszeres kezelése ennek a betegségnek a savközömbösítés, ami gyakorlatilag az újabb felmaródásokat tudja esetleg csökkenteni, de a már meglévő nyálkahártya elváltozás gyógyulása nem gyorsul. Az Olimpiq Stem X Cell alkalmazása esetén, viszont a már meglévő felmaródások regenerálódását, gyógyulását tudjuk esetleg javítani. Mivel a béltraktus nyálkahártyája az egyik leggyorsabban cserélődő és regenerálódó rész, így nem meglepő, hogy ezeknek a sérülései megnövekedett őssejtszám esetén rapidabban regenerálódnak. Ezt támasztják alá azok a visszajelzések, miszerint sok beteg gyorsabban vált tünetmentessé, mint korábban. Látványos a hatás, mert endoscóppal látható és nyomon követhető a gyorsabb nyálkahártya regeneráció.
Égési sérülések: Égési sérülés gyógyulása függ az égés súlyosságától. Mivel a bőr vérellátása rendben van, így a keringő őssejtek gyorsabban jutnak a sérült területre, ott könnyebben tudnak megtapadni, felgyorsítva a bőr gyógyulását, regenerálódását. Kisebb hámhiánnyal járó égések sokkal gyorsabban gyógyultak Olimpiq szedése mellett, nem alakult ki a végtagokban kontraktúra. Háztartási baleset kapcsán egy beteg testére égett a ruha. Helyenként 3. fokú égési sérüléseket szenvedett. Felmerült bőrátültetés szükségessége is, de 1 hónapos Olimpiq szedés után erre nem került sor, mert nagyfokú hámképződés indult meg.
Alsó végtagi érszűkület: Érelmeszesedés miatt a lábak vérellátása egyre rosszabb, mely járáskor a fokozott tápanyag és oxigénigényt nem tudja biztosítani, emiatt fájdalommal jár. Végső esetben már nyugalomban is jelentkeznek az ún. ischemiás fájdalmak. Az Olimpiq Stem X Cell hatására megnövekedett őssejtszám segítségével a kis erecskék, kapillárisok száma növekedik, mely hatására javul a mikrocirku láció, illetve kollaterálisok alakulnak ki, mely javítja a végtag keringését. Nagyon sokan jeleznek vissza. A dysbasiás távolság, azaz a fájdalom nélkül megtehető távolság jelentősen nőtt. Számos beteg esetében a már nyugalomban is jelentkező lábfájdalmak csökkentek. Két ízben a tervezett bypass műtétet elhalasz tották!!!
Lábszárfekély: Vérkeringési zavar kapcsán az elégtelen tápanyag és oxigén ellátás miatt ún. trófikus fekélyek jönnek létre. Ezek gyógyulási hajlama rendkívül rossz, mivel itt eredendően a vérkeringés elégtelen sége a kiváltó tényező, azaz a gyógyuláshoz szükséges anyagok, oxigén szállítása, a károsodás helyéhez való eljuttatása is nehezített. Az őssejtfokozás hatására javulhat a mikrocirkuláció és az újonan képződő erecskék, kapillárisok segítik a gyógyulást. Másrészről viszont a bőr regenerációja jobb a megnövekedett őssejtkínálat miatt. Több beteg örömmel számolt be arról, hogy már évek óta fennálló fekélyeik lassan kisebbedni kezdtek, néhány teljesen begyógyult. A betegek tapaszatlatai, visszajelzései alapján, ezeket összefoglalva szeretnénk támpontot adni, hogy milyen nagyobb kórképekben lehet létjogosultsága az Olimpiq StemX Cell-nek. Természetesen a felsorolás nem teljes, és a lista folyamatosan bővül.